Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság
Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság
Tűzoltóságunk 2012. január 1-jét követően Önkormányzati Tűzoltósággá alakul át. Honlapunk ettől az időszaktól kezdve megszűnik. Tűzoltóságunkkal kapcsolatos információkat ezentúl a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján olvashatnak. Honlapunk látogatóinak köszönjük az eddigi érdeklődést, Sikerekben Gazdag Új Esztendőt kívánunk!
Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság állománya
Hozzászólás
Egyéb híreink2011.11.04. Szakmai vetélkedő döntője Baján került megrendezésre a VIII. Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedő döntője, ahol csapatunk az Önkéntes Köztestületi Tűzoltóságok között a III. helyezést érte el. Egyéni versenyszámban gépjárművezető kategóriában szintén a III. helyezést érte el Mohos Gábor.
Műszaki mentés versenyszámban a feltételezés szerint egy személygépkocsi balesetet szenvedett, melynek utasa kiesett a gépjárműből és alászorult, míg a sofőr az autóba szorult. A beavatkozást nehezítette, hogy egy farönk az úttesten akadályozta a vonulást, így először azt kellett eltávolítani kézi erővel bizonyos távolságra, majd egy 10cm vastag szeletet kellett levágni belőle. Ezen feladat után kiérkeztünk a baleset helyszínére, ahol a gépkocsi tetejét eltávolítva a sérült sofőrt kiszabadítva hordágyon a kijelölt helyre kellett szállítani, majd az elhunytat kellett a gépkocsi első kereke alól kiszabadítani.
A tűzoltás versenyszám másik helyszínen volt, ahol egy kétszintes, füsttel telített, 20x50m alapterületű, romos épületben kellett személyeket felkutatni, majd két személyt kivinni és a kijelölt ponthoz szállítani. Ennek a versenyszámnak a második részében a lapostetőn lévő kb. 2m2-es helyiségben gumik és egyéb éghető folyadékok égtek. A tűz eloltása után állították meg az időmérést. A harmadik versenyszámban a gépkkocsivezetők mérhették össze tudásukat egy technikás rutinpályán.
A színvonalas versenyért köszönet a szervezőknek, a helyszíneken nyújtott segítségért köszönet a bajai tűzoltóknak! Csapatunk tagjai: Mohos Gábor, Milos Mihály, Kutics Attila, Kovács Roland, Bebők Krisztián, Geiszler Károly 2011.09.20. Szakmai verseny országrészi fordulója
A VIII. Országos Tűzoltó Szakmai Verseny országrészi selejtezőjén - ami Zalaegerszegen került megrendezésre - az Önkéntes Köztestületi Tűzoltóságok között "Csapat" kategóriában I. helyezést értük el, így továbbjutottunk az országos döntőbe. Az első versenyszámban a gépjárművezetők mérték össze tudásukat, ahol a Közlekedési Felügyelet vizsgabiztosával kellett Zalaegerszeg városában vezetni. A második versenyszám Műszaki mentés volt, ahol egy közlekedési balesetet imitáltak. A feltételezés szerint a gépkocsi oldalára dőlt, a vezetője kiesett és alászorult. A harmadik versenyszám a Tűzoltás volt, amely egy jelzés vételével tesztelte a híradóügyeletest, a jelzés értékelésével a szolgálatparancsnokot, majd ezt követően egy füsttel telített, kétszintes épületből kellett egy "sérültet" illetve egy gázpalackot kimenekíteni, majd az ott keletkezett "tüzet" eloltani. Csapatunk tagjai: Mohos Gábor, Kutics Attila, Milos Mihály, Csákány Péter, Kovács Roland, Geiszler Károly 2011.09.13. Szakmai Verseny megyei fordulója
A VIII. Országos Tűzoltó Szakmai Verseny Veszprém megyei fordulóján vettünk részt, ahol az Önkéntes Köztestületi Tűzoltóságok között "Csapat" kategóriában I. helyezést, egyéni "Gépkocsivezető" kategóriában III. helyezést, egyéni "Irányitó" kategóriában II. helyezést értük el. Csapatunk tagjai: Mohos Gábor, Milos Mihály, Kutics Attila, Geiszler Károly 2011.05.07. Jókai-bableves főzőverseny
A Koloska-völgyben megrendezett főzőversenyen idén nem csak biztosítottuk a helyszínt, hanem aktív résztvevői voltunk a neves eseménynek. Csapatunk a 43 induló közül az előkelő középmezőnyben végzett. képek hamarosan... 2011.04.29. Eggyel kevesebb gépjárművünk van
Megvásárolták Liaz típusú vízszállítónkat, így gépjárműállományunk egy darabbal csökkent. 2011.04.15. LÖTOSZ Szakmai Konferencia
A Balaton Konferencia és Szabadidő Központban került megrendezésre a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének konferenciája, amely "Az önkéntes tűzoltók szerepe Magyarországon és Európában" címet kapta. A konferencián elhangzottakról itt olvashat. 2011.03.01. Hozzászólások
A mai naptól kedves látogatóink hozzászólhatnak cikkeinkhez. A jobb oldali menüben olvashatják a legfrissebb hozzászólásokat, melyekre rákattintva az adott cikket és annak kommentjeit érhetik el. Írják meg véleményüket a honlappal vagy akár a munkánkkal kapcsolatban! További kellemes böngészést kívánunk! 2011.02.09. ELADÓ!
Tűzoltóságunk eladja Liaz vízszállító gépjárművét. Gyártási éve: 1988. Teljesítmény: 206 LE Műszaki vizsga érvényessége: 2011.12. Részletekről érdeklődjön elérhetőségeink bármelyikén! Képek 2011.01.15. Köztestületi közgyűlés
A tűzoltóságunkon megtartott köztestületi közgyűlésen a környező települések első emberei a tűzoltóság 2011. évi költsévetését tárgyalták és fogadták el. 2011.01.12. Honlapleállás volt
Honlapunk kisebb technikai problémák következtében 2010. december 27-én leállt. A hibát sikerült orvosolni, így ismét friss híreinkkel és képeinkkel állunk látogatóink rendelkezésére. A kellemetlenségért utólag is elnézésüket kérjük! 2010.12.17. Ünnepi állománygyűlés
2010. december 17-én tartottuk év végi, ünnepi közgyűlésünket, amelynek elején Sümegi Imre parancsnok köszöntötte a Köztestület elnökségi tagjait, valamint a megjelent kollégákat. Köszöntője után ismertette 2010. évi szakmai beszámolóját, amelyből kiderült, hogy 2010. évben 10-re emelkedett a főállású vonulós tűzoltók létszáma, mivel egy fő nyert felvételt állományunkba. Az egy fő adminisztrátor és a 7 fő megbízási szerződésű tűzoltó létszáma nem változott. További személyi változás volt, hogy a köztestületi közgyűlésen Dr. Kiszely Pált választották meg a Köztestület elnökének, aki e tisztséget már korábban is betöltötte. A szakmai munkát tekintve tűzoltóságunkat káresetekhez 306 esetben riasztották, amelyből mindössze 45 volt a tűzeset. Ez a szám évek óta csökkenőben van, míg a műszaki mentések száma immár 238-ra nőtt. A téves jelzések száma is folyamatosan nő, ami az egyre több, ügyeletünke bekötött automata tűzjelzésekre vezethető vissza. Egységünk vaklármához csupán 2 esetben vonult. Az időjárás miatt többször napokig megállás nélkül kellett vonulnuk, például a tavaszi viharkárok, illetve az őszi nagy esőzések miatt. Parancsnok Úr ismertette továbbá, hogy az év folyamán különböző elsimeréseket kaptak kollégáink. Bebők Krisztián Parancsnok-helyettes Úr a Megyei Tűzoltószövetség Veszprém Megye Tűzvédelméért járó elismerés ezüst fokozatát, míg Geiszler Károly, Mészáros Péter és Mohos Gábor a LÖTOSZ (Létesítményi és Önkéntes Tűzoltók Országos Szövetsége) érdemkereszt tűzoltó tagozat bronz fokozatát vehették át a káresetek felszámolása során tanusított kiemelkedő munkájuk elsimeréseként.
Ismertette továbbá a tárgyévben megnyert pályázatokat, az oktatás-képzés fontosságát. Megemlítette a tűzoltóságunkat érintő szakmai ellenőrzések eredményeit, majd a 2011-es év fejlesztési terveivel - többek között az új tűzoltólaktanya megépítésével - zárta beszámolóját.
A beszámoló után a tűzoltóság elnöke, dr. Kiszely Pál, majd Fülöp Gyula alezredes Úr a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mentésszervezési Osztályának vezetője szólt pár kedves szót az egybegyűlteknek. Képek 2010.12.08. Emléktányért és Díszoklevelet kaptunk a Devecserben és Kolontáron végzett munka elismeréseként
Az ünnepi állománygyűlés helyszíne a Veszprém Megyei Önkormányzat Szent István terme volt, ahol a 2010. október 4-én bekövetkezett vörös-iszap katasztrófa elsőként beavatkozó egységeinek munkáját ismerték el. Az ünnepséget a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Megyei Tűzoltó Szövetség és a Veszprém Megye Tűzvédelméért 105 Közalapítvány közösen szervezte. Az ünnepségen Sümegi Imre parancsnok és az állományunkból elsőként helyszínre érkező egység képviselője Bebők Krisztián parancsnokhelyettes vehette át a Díszoklevelet és a Herendi porcelánmanufaktúra Zrt. által készített Emléktányért. Képek Az MTSZ cikke itt olvasható 2010. 10.22. Köztestületi közgyűlés
A közgyűlés napirendjének megfelelően tisztújításra került sor, amelynek keretében Dr. Kiszely Pált választották meg a köztestület elnökének. Ezúton is gratulálunk a megválasztottaknak! 2010. Tavasz
Átvehettük a 2007. év során benyújtott nagyértékű eszközök pályázatán elnyert eszközöket, többek között Honda WB20 zagyszivattyút, 10db sisaklámpát, valamint egy több millió forint értékű alpintechnikai felszerelést, melyben hegyi mentő és egyéb hordágyak, mentőállvány található. 2010.01.25. Megnyertük a laktanyapályázatot
2009. szeptember 30-án az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató a 21/2009. (VII. 8.) ÖM rendelet alapján pályázati felhívást írt ki a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok új laktanya beruházási feladatainak megvalósítására. Pályázati kiírás itt olvasható
A tűzoltólaktanya építésére kiírt pályázaton tűzoltóságunk sikeresen vett részt. A közel 160 milliós támogatás mellett Balatonfüred városának 40 millió forintos önrészt kell biztosítania a beruházás megvalósítására. A közbeszerzési eljárás 2010. februártól kerül lefolytatásra. A kivitelezés előrelátható ideje 2010. augusztus 1. és 2011. július 31. közötti időszak lesz. |






